Na, szóval akkor kezdjünk bele. Méghozzá egy nagyon személyes blogba, amit csak nagyon keveseknek mutatok meg direktben. Aki pedig megtalálná... Annak úgy kell. Remélhetőleg úgysem fog engem ismerni személyesen, aki meg igen, azt úgysem fogja sokként érni mindaz, amit itt leírok. Mondjuk még nem tudom, mennyire lesz ez személyes... Azt tudom csak, hogy ha lesz valami fontosabb gondolatom, mondanivalóm, leírom ide. Nem fogok "stíluskodni", ahogy azt tettem már korábban, amikor cikkeket írtam - vagy amikor egyszerűen csak "kultblogoltam". Ez olyan női dolog lesz, mert én is nő vagyok. Akármennyire is igyekszem néha palástolni, és kicsit talán el is szégyellni a nőiességem, ahelyett, hogy megélném... De erről majd később. A lényeg, hogy mozgalmat sem szeretnék indítani, nem akarok hatmillió olvasót vonzani. Nem fogok semmi különösről sem írni - csak az életemről és a gondolataimról. Amíg néha furcsák. Néha mondjuk egy képregény indítja el őket. Mert geek vagyok - a szó mára már átalakult értelmében. És rajongok az ilyen "hülyeségekért". De ezekről is majd később.

Mert az első postom nem ezekről fog szólni - hanem arról, ami a bejegyzés születéséhez képest a legutóbbi "élményem" volt. Nagyon különleges, csodálatos, nem mindennapi eseményről lesz szó, olyanról kérem szépen, amit nem élhet át akárki! Nevezetesen: szombaton elég későn, 11-kor ébredtem fel az ágyamban, egyedül.